Terhességi szűrés és gondozás – gondoskodás a fogászaton túl

A gyermekáldás az egyik legszebb hír, amit kaphatunk. Ilyenkor örömmel mondunk le azokról a dolgokról, amelyek bár boldogságot okoznak nekünk, de nem tesznek jót születendő gyermekünknek.

Változtatunk az étkezési szokásainkon, és igyekszünk elkerülni azoknak a szenvedélyeknek az űzését, amik rossz hatással lehetnek ránk és babánk egészségére. Félretesszük az alkoholt, a cigarettát, és próbáljuk elkerülni a stresszt.

És sokan elfogadják azt a tévhitet, hogy a fogorvost is el kell kerülni ilyenkor, hiszen a várandósság alatt semmilyen beavatkozást nem végezhetnek el rajtunk.

De valóban ez a helyzet? Tényleg árthatnak bizonyos kezelések a babának? A kismamák egy része a bizonytalanság miatt inkább messziről elkerüli a rendelőket, pedig ez a legrosszabb, amit a 9 hónap alatt tehetünk.

Terhességi szűrés és gondozás

Tévhit, hogy a terhesség alatt másodlagos a szájhigiénia

Fogászatunk számára kiemelten fontos, hogy eloszlassuk a babavárással kapcsolatos tévhiteket, ezek ugyanis súlyos problémákat okozhatnak a későbbiekben.

Mi az, amit el kell felejtenünk?

  • Azt, hogy semmilyen fogászati kezelés nem végezhető el a terhesség során.
  • Azt, hogy kismamáknak magától értetődően rossz fogakkal kell rendelkezniük.
  • Azt, hogy a magzat az anyuka szervezetéből vonja el a kalciumot.

Sajnos egyik megállapítás sem igaz. Vannak ugyanis olyan fogászati kezelések, amelyek a terhesség idején elvégezhetők, és nem, nem kell egy kismamának magától értetődően rossz fogakkal rendelkeznie.

A terhesség idején fellépő problémákat általában az okozza, hogy a gyermekáldás idején (a hormonális változások hatására) a száj nyálkahártyája sérülékenyebb, vérzékenyebb lesz, ezért a fogkő sokkal jobban hat a kismama ínyére, és könnyebben vált ott ki gyulladásos reakciókat, ami később vérzékennyé és fájdalmassá is válhat.

Nem mellékes az sem, hogy a kismamák ilyenkor többször keveset esznek, viszont nem iktatnak be több fogmosást. Kiváltképp akkor, ha a terhességi hányinger miatt kellemetlenné válik bizonyos szájápoló szerek használata, és azok használata hányingerrel, rossz közérzettel jár.

Nem nehéz belátni, hogy ez hova vezet: fogszuvasodáshoz, a fogkő gyors képződéséhez, valamint az íny irritációjához.

Tartsuk mindig szem előtt: a megfelelő szájhigiénia betartása önmagában ilyenkor sem elég, és a rendszeres fogászati kontrollra a gyermekáldás idején még a szokásosnál is nagyobb szükség van.

A terhességi fogászat mellett a gyermekvállalással kapcsolatos teljes körű szolgáltatásunk is érdekli? Kattintson a részletekért!

Fogászati kezelések a gyermekáldás idején

A terhesség idején a száj nyálkahártyája sérülékenyebb, vérzékenyebb lesz, ezért a fogkő sokkal jobban hat a kismama ínyére, és könnyebben vált ki ott gyulladásos reakciókat, ami később vérzékennyé és fájdalmassá is válhat.

A megelőzés mellett azonban lehetőségünk van arra, hogy bizonyos problémákat hatékonyan és tartósan kezeljünk.

Az, hogy a kismamáknál milyen fogászati kezeléseket végezhetünk el, attól függ, hogy a terhesség melyik periódusáról beszélünk. Az első, a második és a harmadik trimeszterben más és más módszerekhez kell nyúlnia a fogorvosnak, és az sajnos igaz, hogy a baba születéséhez közel már igencsak korlátozottak a lehetőségeink.

Várandósság során éppen ezért a prevenciót, vagyis a megelőzést tartjuk a legfontosabbnak: a megfelelő szájhigiénia mellett kiemelt szerepet kap az egészséges életmód és a rendszeres fogászati kontroll. Ezekkel ugyanis nagy eséllyel elejét vehetjük a későbbi problémáknak, a fogászati szűrésen pedig időben észre lehet venni a kezdődő problémákat, amiket így egyszerűbb és olcsóbb megszüntetni.

Ha elhanyagoljuk a fogászati betegségeket, vagy ami rosszabb, észre sem vesszük azokat, akkor később több kényelmetlenséggel fogunk találkozni, amiknek akár súlyos következménye is lehet. Elég csak arra gondolni, hogy a fogínygyulladás megnövelheti a koraszülés lehetőségét is.

Ezért hívjuk fel mindig a hozzánk látogatók figyelmét arra, hogy a gondos szájápolás mindennél fontosabb.

Mi veszélyezteti a kismamákat és a magzatukat?

Bár a fogszuvasodás sem elhanyagolható fogászati betegség, a legnagyobb problémát a fogínygyulladás és a fogágybetegség jelenti a kismamára és a magzatra nézve. Ebben az esetben ugyanis mindkettejük egészsége veszélybe kerülhet.

Fogínygyulladásról (vagy más néven gingivitisről) akkor beszélhetünk, amikor ínyünket irritálni kezdik az ott felgyülemlett baktériumok. A probléma kialakulásáért általában a fogkőt tehetjük felelőssé, amely fogainkon megtapadva gyulladást vált ki.

Kiváltó ok lehet még a cukorbetegség, az orális fogamzásgátlók használata, bizonyos gyógyszerek szedése, valamint az egyoldalú táplálkozás is.

A terhesség során fellépő hormonális változások miatt nagyobb az esélye annak, hogy a kismama fogínye begyullad. Ennek az az oka, hogy a várandós anyuka ínye a megnövekedett ösztrogén/progeszteron-szint miatt lazább szerkezetű lesz, így ott könnyebben el tudnak szaporodni a baktériumok.

A gingivitis tünetei:

  • a fogíny vérzése,
  • a fogíny megdagadása,
  • a fogíny kivörösödése és érzékenyebbé válása.

A fogínygyulladás szerencsére fogkő-eltávolítással (rosszabb esetben tasakkezeléssel), valamint a megfelelő szájhigiéniával megállítható, és ekkor még nem kell félnünk visszafordíthatatlan folyamatoktól.

Ha azonban elmulasztjuk kezelni, akkor a fogínygyulladás idővel fogágybetegséghez (más nevén parodontitishez) vezethet, amely már sokkal komolyabb probléma, és ami egy idő után már visszafordíthatatlan károkat is okozhat.

Fogágybetegség általában akkor alakul ki, amikor az ínyt irritáló baktériumok elérik a fog tartószöveteit, ahol olyan súlyos pusztulást végeznek, hogy a környező területek csontvesztése miatt a fogak kilazulnak, majd kiesnek.

A baktériumok ráadásul a kismama véráramába is bekerülhetnek, így közvetve a magzatot is veszélyeztethetik. Számtalan kutatás született már arról, hogy a fogágybetegséget okozó baktériumok áthatolhatnak a méhlepényen, és olyan folyamatokat indíthatnak el, amely koraszülést is eredményezhet.

A felnőttkori fogvesztés két leggyakoribb oka a fogszuvasodás és a fogágybetegség. Mindkettő megelőzhető, és időben diagnosztizálva mindkettő gyógyítható.

Mikor milyen kezelések végezhetők el?

A terhesség idején célszerű elkerülni a komolyabb szájsebészeti műtéteket (így például a fogbeültetést vagy csontpótlást) és a fogpótlások készítését is, valamint kismamáknál kerülni kell a röntgenfelvételek használatát is.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy kisebb, minimálinzív beavatkozásokat nem végezhetünk el a terhesség idején. Bár nem kell félni a helyi érzéstelenítők alkalmazásától sem, lévén ezek nem (vagy csak kis mértékben) jutnak el a magzathoz, ettől függetlenül célszerű, ha ezeket csak a legszükségesebb esetben (és számban) használjuk.

Ügyelni kell arra is, hogy a kismamát ne érje (sem lelki, sem fizikális) stressz, márpedig a fogászati kezelés valamelyest megterheli a kismamákat.

Ilyenkor jelenthet nagy segítséget a fogászati lézer alkalmazása, amely injekció beadása nélkül sem okoz fájdalmat és vérzést, ezáltal lényegében zéró stressz éri a pácienst.

Az első trimesztersorán kockázatok nélkül elvégezhető a fogkő-eltávolítás és az esztétikus tömés, valamint kulcsszerepet kap ilyenkor a prevenció keretében a fogmosásoktatás is.

Ha a kismama ugyanis nem most jól fogat, akkor a fogkő is gyorsabban (és hamarabb) rakódik le fogainak felszínén, ennek következtében a gyulladás egyre súlyosabb, a vérzés pedig egyre erősebb lesz, és a fogmosáskor egyre komolyabb fájdalmat tapasztalhatunk.

A második trimeszter és harmadik trimeszter során sajnos tényleg csökken az alkalmazott lehetőségek száma, ezért még nagyobb hangsúlyt fektetünk a helyes szájápolási szokások betartására és a megelőzésre.

De kiegyensúlyozottsággal (mind a szájhigiénia, mint az étkezés területén) nincs ok az aggodalomra.

Hasznos tanács gyermekvállalás előtt

Fogászatunkon a terhesség előtti szájhigiéniés szűrésre kiemelt figyelmet fordítunk, hiszen a rendszeres fogászati kontroll már a teherbe esés előtt is fontos. Azt tartjuk szerencsés állapotnak, ha már a baba fogantatását is egészséges fogakkal és ép mosollyal várjuk, hogy a várandósság idejében már csak kontrollra kelljen visszatérnünk.

Természetesen ez az ideális helyzet, de fogászatunk a későbbiekben is ügyel arra, hogy ha már ki is alakultak bizonyos problémák (szuvasodás, ínygyulladás vagy fogbélgyulladás), újabbak akkor se veszélyeztessék a kismamák mosolyát.

Mit tehet a leendő kismama?

  • Már a gyermekvállalás előtt ellenőriztesse fogazatát és ínyének állapotát.
  • Vegyen részt a következő vizsgálatokon, és vegye komolyan a diagnózist.
  • Amennyiben felmerül a fogszuvasodás, a fogínygyulladás vagy a fogágybetegség gyanúja, azonnal kezdje el a terápiát.
  • Igyekezzen bababarát kezelést választani, hiszen egyes eljárásokat nem jó a várandósság ideje alatt alkalmazni. Ilyenkor segíthetnek a lézeres terápiák.

Gyermekvállalással kapcsolatos szolgáltatásaink

A terhesség kialakulására és végbemenetelére egyre több tényező hat, ezért minden gyermekvállaló párnak javasoljuk, hogy térképezzék fel azokat a tényezőket, amelyek befolyásolhatják a magzat megfoganását és fejlődését.

Mik befolyásolhatják a terhességet?

  • A táplálkozás,
  • az örökletes hajlamok,
  • valamint a vérben megtalálható bizonyos anyagcsere-folyamatok.

Fogászatunk gyermekvállalással kapcsolatos szolgáltatását nagy tapasztalattal és szerteágazó tudással rendelkező szakemberek állították össze, hogy a kisbabát tervezők mindenre felkészülhessenek, és ne érhessék őket (kellemetlen) meglepetések.

A komplex látásmód és az alkalmazott csúcstechnológia miatt a párok minden esetben komplex gyermekvállalási szolgáltatásban részesülhetnek:

Kinek javasoljuk gyermekvállalási szolgáltatásunkat?

Azoknak javasoljuk,

  • akik először vállalnak gyereket,
  • akiknek van már gyermeke, de terveznek még egyet,
  • akik meddőségi problémákkal küzdenek,
  • és akik már áldott állapotban vannak.

Dietetikai feltérképezés

Gyermekük egészségéért a kismamák megfelelő táplálkozással tudnak a legtöbbet tenni, ezért kiemelt fontosságot kell tulajdonítani annak, hogy mit ehetünk, és hogy mit kell elkerülnünk a várandósság idején.

A diéta a terhesség során kerülendő, hiszen a magzatnak minden szükséges tápanyagot meg kell kapnia a fejlődés érdekében, de fontos, hogy az étrend minőségi összetevőket tartalmazzon, így:

  • sok gyümölcsöt és zöldséget,
  • szénhidrátot (teljes kiőrlésű gabonatermék, rizs, burgonya, tészta)
  • tengeri halakat (lazac, makréla, hering)
  • fehérjében gazdag ételeket (szárnyasok, gabonapehely, tejtermékek)
  • hüvelyeseket (lencse, borsó, bab a sok ásványi anyag miatt).

Emellett kerülni kell az alkohol, a magas koffeintartalmú italok, valamint a nyers húsok fogyasztását. Érdemes odafigyelni a zsírokra és olajokra is, valamint javasolt az ajánlott beviteli mennyiség átbeszélése szakemberrel.

A dietetikai feltérképezés keretében fogászatunkon a következő szolgáltatásokat vehetik igénybe a kisbabát várók:

  • gyermekvállalási dietetikai konzultáció (20 perces szolgáltatás a dietetikai szolgáltatás gyermekvállalásra vonatkozó tartalmáról és/vagy annak szükségességéről),
  • gyermekvállalási dietetikai állapotfelmérés (45 perces szolgáltatás, amely tartalmazza a táplálkozási és egészségügyi előzmények felvételét, valamint a leendő édesanya személyre szabott táplálkozási programját),
  • dietoterápia (45 perces szolgáltatás laborvizsgálatokkal és a leendő édesanya állapotához, céljaihoz igazított táplálkozási javaslatokkal, gyakorlatiasabb megközelítéssel),
  • dietetikai nyomon követés (a felmerülő kérdések tisztázása, a programok finomhangolása).

A dietetikai feltérképezést minden esetben dietetikus szakember tartja, és a táplálkozással kapcsolatos dolgokról erre a linkre kattintva olvashat el (tudhat meg) többet.

Laboratóriumi feltérképezés

Az átfogó laboratóriumi vizsgálatok segítségével ellenőrizhetjük a leendő anyuka anyagcsere-folyamatait, amelyek nagy hatással lesznek a várandósság időszakára (ide tartozik például vitamin-anyagcsere, immunológiai folyamatok).

A laboratóriumi feltérképezésnek a vérvizsgálat az alapja, amely bővebb tájékoztatást ad az aktuális anyagcsere-folyamatokról. A laborvizsgálat eredményét dietetikus szakember is ellenőrzi, aki az így megszerzett információ segítségével személyre szabott dietoterápiát javasolhat a leendő anyukának a fogantatás elősegítése, valamint a kockázatok csökkentése és a magzat egészségének védelme érdekében.

A fogászatunkon elérhető laborvizsgálatok:

  • Női gyermekvállalási laborvizsgálat (amelynek során a laboratóriumban azokat a biomarkereket elemzik, amelyek hatással lehetnek a gyermekvállalásra, a fogantatásra, a magzat fejlődésére és a terhesség végbemenetelére).
  • Férfi gyermekvállalási laborvizsgálat (amelynek során a laboratóriumban azokat a biomarkereket elemzik, amelyek hatással lehetnek a hímivarsejtek keletkezésére és állapotára.

A laborvizsgálatok árairól ide kattintva tájékozódhat!

Genetikai feltérképezés

A genetikai feltérképezés során azokat az örökletes tényezőket térképezzük fel, amelyek befolyásolhatják a gyermekvállalást.

Miért van (lehet) rá szükség?

A genetika az öröklődéssel foglalkozó tudományág, amely azt vizsgálja, hogy mit örökültünk szüleinktől vagy nagyszüleinktől, hiszen ez meghatározza a ránk jellemző tulajdonságokat, valamint megismerhető, milyen betegségekre vagyunk hajlamosak.

A terhesség előtti genetikai feltérképezéssel átfogó tanácsadást adhatunk már a fogantatás előtt, és megválaszolhatjuk a párok kérdéseit. A feltérképezés célja a megelőzés, de segítségével nemcsak a születendő gyermeket, hanem a leendő szülőket is védjük, hiszen az ő esetükben is megállapíthatunk kockázati tényezőket.

A fogászatunkon elérhető genetikai vizsgálatok:

  • Női gyermekvállalás géntérkép (amelynek segítségével a laboratóriumban azokat az örökletes tényezőket elemzik, amelyek hatással lehetnek a gyermekvállalásra, a fogantatásra, a magzat fejlődésére és a terhesség végbemenetelére).
  • Férfi gyermekvállalás géntérkép (amelynek segítségével a laboratóriumban azokat az örökletes tényezőket elemzik ki, amelyek hatással lehetnek a hímivarsejtek keletkezésére és állapotára).

A genetikai vizsgálatok árairól ide kattintva tájékozódhat!

 

Bejelentkezés

Válassza a Laser Dentalt!

Keressen fel minket, vegye igénybe személyre szabott gyermekvállalási csomagunkat!